A csillagszemű juhász Nyíregyházán
Néhány éve a Budapest Bábszínház felkérésére írtam színpadra A csillagszemű juhászt, amiből Markó Róbert vezényletével-varázslatával készült díjnyertes előadás. A szöveg ezekben a napokban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, Vidovszky György rendezésében kapott új esélyt.
Emlékszem, másfél éve Nagybányán voltam éppen, amikor új dalszövegeket írtam az előadásba, később pedig Zoom-on belehallgathattam az olvasópróbába. Az előadást már tavaly ilyenkorra bepróbálták, csak a járványhelyzet miatt nem tűzték még műsorra.
Ez most történt meg, március elején. Bár a premierre logisztikai okok miatt sajnos nem jutottam el, nézőtéri kémeim szerint mindenképpen büszke leszek az előadásra. Bízom benne, hogy még tavasszal látni fogom, és nemsokára személyesen is megköszönhetem a stáb minden tagjának.