Válogatott verseim új kiadása | Kattints ide!

Kávé a Jordanicsban

2022. május 30. 23:07
7c/18/586478b9477fc7acaa9d600f94d0.jpg

Kéthetenkénti beszélgetős sorozatot indítok Keszthelyen, meg is van az első három téma!

Keszthely kultikus cukrászdája a Jordanics, 1968 óta létezik, a gyerekkoromban a fagyizót és a fagyit egyszerre jelentette az a bizonyos betonos udvar, aminek a végén egy kis ablakon át kaptuk a 3.50-es fagyit. (A sétálóutcán 3 forint volt, de ott csak a turisták vettek.) Ma már nem a névadó családé a hely, de az új tulajdonosokról már annyi is elég, hogy egy rövid, másik néven futó időszak után újra az eredeti névre keresztelték a cukrászdát. És hát ezt hívják hagyománytiszteletnek. És ez csodálatos, nagyjából ilyenek működtetnek spirituálisan egy várost. Két egységük van, az egyik a régi helyen, a Pethő utcában (itt a műhely is), illetve a sétálóutcán az Ismerős nevű hely, ez előtt áll a fagylaltpultjuk.
 
Ide, az utóbbi helyre szervezünk egy nemsokára (2 nap múlva!) induló beszélgetős sorozatot. A beszélgetéseket én vezetem, a vendégek pedig jórészt Keszthelyhez, a környékhez kötődő emberek lesznek. A fő csapásirány nem is az irodalom, hanem valami szélesebb dolog, amire talán túl egyszerű a kultúra-címkét rányomni, meg leegyszerűsítő is. Szeretnék a városhoz kötődő emberekkel beszélgetni, és nem biztos, hogy a legjobb szokványos oldalról támadni őket. Kíváncsi vagyok, mit gondol a 128 éve a sétálóutcán működő órásbolt mai mestere... bármiről, ahova a beszélgetés sodor minket, bármiről, ami abban a pillanatban neki vagy nekem eszembe jut.
 
Meg is van az első három dátum és meghívott, itt is vannak, az első plakát alatt. 
 
 
Június 1. szerda 18.00
VAJNA ÁDÁM költő, műfordító, a Hévíz folyóirat szerkesztője mutatja be új, Egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf? című verseskötetét.

Június 15. szerda 18.00
Érkezik a 8360 – HAJTOGATÓ! Egy lelkes csapat által megvalósított, újszerű Keszthely-térkép megjelenés előtt. Vendégünk Németh Gyöngyi, a térkép megrajzolója és egyik megálmodója – meg a többiek.

Július 4. hétfő 18.00
TÁVMONDAT. Csengey Dénes eddigi első válogatott verseskötete jelent meg, méghozzá rendhagyó módon, egy folyóirat mellékleteként. Vendégünk Csengey Balázs és a Pannon Tükör szerkesztői.

Kategóriák: