Hát csak megtörtént
Pár napja egy csodás helyszínen megtartott Szűcsinger-koncert után fontos állomáshoz ért a Koncentráció.
A szentantalfai templomrom melletti előadás után ugyanis a közönségből néhányan verseskötetet is vettek - és ekkor értem el azt a példányszámot, amit a legutóbbi, még kiadónál megjelent, 361° című verseskötetemmel.
A kerek szám mögött persze van jó pár egyrészt-másrészt. Egyrészt a Telex-cikkel jókora sajtót kapott a könyv, ami főleg a sajátos megjelenésnek köszönhető, nem az én két szememnek. Ezt a figyelmet egy következő kötetem már nyilvánvalóan nem kapja meg. Sajnos több tényező miatt nem tudtam annyi kötetbemutatót tartani, amennyit kellett volna. A 361°-ből ugyanakkor annak idején több mint száz példányt én vettem meg, a mostaniból nyilván nem kellett, annyi áll belőle bedobozolva a szőnyegen, mint a tenger.
Szerintem ez drámai pillanat, megnyugtat, és elképesztő visszaigazolás is, ugyanakkor kötelez is a továbbiakban. Két tervem is van/volt az őszre és a jövő tavaszra nézve - őszintén szólva a katás változások miatt fogalmam sincs, mi valósulhat meg ezekből.
Valamikor, még augusztusban lesz egy szolgálati közlemény, amiben erről, illetve a közeljövő terveiről fogok írni, majd ha én is látni fogom, hogyan tovább.
Addig is viszont, és ez a lényeg: nagyon hálás vagyok mindannyiatoknak, köszönöm szépen, és igyekszem megszolgálni a bizalmat.
Kategóriák: