A Koncentráció új kiadása | Kattints ide!

Ódry úr kilép a versből

2022. március 17.
17/99/f91da3271097dad2c4c9cc823aae.jpg

Van az, amikor az ember azonnal tudja: a pályájának egyik legemlékezetesebb pillanatát éli át. Egy ilyen történetet mutatok meg, az elmúlt hónapból.

Írtam jó pár éve egy verset Ódry úr címmel. Egy dunai hajós visszaemlékezése volt az alapja, ami sajnos azóta eltűnt a netről. Ebben olvastam egy Ódry József nevű MAHART-forgalomirányítóról, aki az orsovai Dunasoron dolgozott a hatvanas években, és nagy tekintélye volt a hajósok között. Ugyan kerestem mindenfelé a neten, a cikkben leírtakon túl semmilyen nyomot nem találtam a vers hőséről. Elmerült ő is, mint Orsova. Talán ez is kellett ahhoz, hogy megszülessen a vers. 

ÓDRY ÚR
Tavaszidőben, Ódry úr jobb kezében 
Nyílik a legszebb szál monarchia. Mialatt  
A bal kezével folyvást mutogat. Román-bolgár- 
Szerb és magyar dokkmunkások világi 
Történetei közt úgy zajlik ő, mint egy 
Két lábon álló Herkules oszlopa. 
Háta mögött a MAHART-iroda, a bal 
Keze alatt kereskedik, él és virágzik 
Orsova. Látcsővel a Dunasoron áll, 
És jelez a halálba indulóknak. 
Ódry úrnál nem ismert soha senki jobbat, 
Cserébe el kell viselni, hogy Ódry úrnak 
Csak a bal keze szabad. Mert a jobb  
Kezében mindig van egy hatalmas szál 
Monarchia, Szerbiáig érzik az illata. 
A Zuhatag kapujában helyismerettel 
Mennyekbe lehet menni. A török hajósnak 
Vizsla, a románnak küklopsz, a szerbnek 
Folyami isten ő, csak magyarul annyi, 
Amennyi. Ahol ő áll, kétségtelen határ. 
Nincs már Dunasor, nincsen Zuhatag – 
De Ódry úr harminc méterrel a víz alatt is 
Áll, és csak a bal keze szabad. 
 
 
A vers megjelent a 2016-os, 360° című verseskötetemben, majd felvettem a 2020-as Al-dunai álomba is, talán két másik mellett. Az Al-Duna-könyvnek volt bemutatója nemrég Keszthelyen, a magyar próza napján, és itt el is érkeztünk a jelenetig.
 
A könyvtárban Regman Karola beszélgetett velem, és tartottam egy kis fotós bemutatót is az al-dunai útról. Amikor az est végén a köteteket dedikáltam, egy úr lépett hozzám, és azt mondta, ő tud nekem mutatni egy fotót az igazi Ódry úrról. És már nyújtotta is felém.
 
A 2018-as út óta nem voltam azon a tájon, egy fotót kapni egy olyan hősről, akihez jó pár év óta valamilyen szinten kétségtelenül kötődöm, aki mitikus lényként él a fejemben, valami olyan volt, mintha egy lyukon keresztül, egy másik valóságból nyújtották volna át azt a fényképet. 
 
Az úriember, aki velem szemben állt, azt mondta, fordítsam meg a képet. A kép hátoldalára az volt írva tollal, hogy köszönettel, a családom nevében.
 
Az illető, akitől a képet kaptam, a versbeli Ódry József fia volt, aki a gyermekkorából pár évet Orsován töltött (a városka méreteiből kiindulva, még az se lehetetlen, hogy látásból ismerte a nagyjából ugyanannyi idős vendéglátónkat, Gigit), aztán járt pár évet a marosvásárhelyi orvosi egyetemre, harmincvalahány éve pedig orvos... hol máshol, mint az egyik Keszthely melletti faluban, alig 15 kilométerre onnan, ahol ezt írom? Tehát már a gyerekkoromban is itt dolgozott. Volt olyan gimnáziumi osztálytársam, akinek ő volt a doktor bácsi. Az én későbbi Ódry uram fia.
 
Sok mindent lehetne ezzel kapcsolatban írni elmaszatolandó, hogy alapvetően csoda történt. Hogy milyen sűrű és tömött lett hirtelen a hangulat a könyvtárban, hiszen szinte minden jelenlévő látta a jelenetet. Vagy hogy mi mindennek kellett egyszerre teljesülnie, hogy ez a jelenet így, ahogy megtörtént, megtörténhetett. Hogy nem Sárváron vagy egy Salgótarján melletti faluban háziorvos ez az én új ismerősöm (természetesen szintén Ódry úr, aki azóta egyébként a háziorvosom is...). Hogy az asszisztense megmutatta neki a könyvet. Hogy ráért aznap. Hogy engem meghívtak a könyvtárba. Egy ilyen csoda inkább nem valószínű, mint valószínű.
 
Pár nap múlva Sepsiszentgyörgyön (egy ugyanolyan, magyarprózanapi esten) elmeséltem a jelenetet, és egyből megjelent ott is valami a keszthelyi hangulatból. Valami oda is átért az áramütésből, nyolc-kilencszáz kilométerre, az áramütés hordozóanyaga pedig a költészet volt. Minden jelenlévő értette, hogy itt csak egy versről van szó. Hiszen mi is ez, húsz sor, harminc, ami ha nem születik meg, tulajdonképpen nem történik semmi. Viszont azt is értette mindenki, hogy itt éppen egy vers az, ami történetet teremt, megörökít, ismeretlen embereket köt össze, mesél, örömöt okoz, és hogy a mérleg negatív serpenyőjében nincsen az égegyadta világon semmi. Ezért csoda, nem pedig fizika.
 
Egy barátom azt mondta a szentgyörgyi est után: igen, lehet, hogy ez a válasz arra, miért érdemes csinálni ezt az egészet. Lehet, hogy nekünk nincs hatvan hektár erdőnk Szatmár megyében egy ügyesen elrejtett cégen keresztül, viszont ilyen csak velünk esik meg. Ha lenne hatvan hektár erdőm Szatmár megyében, azt simán odaadnám egy ilyenért. Nincs. Viszont van egy ilyenem, el se vehetik már, és velem is lesz mindig.

Kategóriák: